Hogyan lesz tovább?

Hogyan is írhatnám le, hogy mi van a fejemben így az új év első napjaiban.
Ilyenkor önkéntelenül mindenki értékeli a múltat, és bízik a jövőben......A múlt.....az elmúlt évet jobb lenne elfelejteni. 2oo8 a változások éve volt sok ember életében...az enyémben is. Vannak tervezett és vannak nem tervezett változások, vannak várt és rámálmos változások, és vannak nagyon jó és nagyon rossz változások. Nos 2oo8 -ban talán mindegyikből volt......nem mondom azt, hogy azok a változások amik az életemben történtek tavaly mind rosszak voltak, inkább azt mondanám, hogy voltak szükségszerűek is. A család egészségi állapotának romlása mindenképpen rossz változás volt...rossz, de elkerülhetetlen.....nem lehetünk örök életünkben egészségesek.....valaminek kell történnie ami ráböbbenti az embert (vagy nem döbbenti rá) arra, hogy milyen törékenyek vagyunk, hogy nem tudunk mindent megoldani még akkor sem ha úgy gondoljuk, hogy tökéletesek vagyunk.
Hogy nem vagyunk gyerekek, és felelősségteljesen kell élnünk. Felelőséggel családunk felé, rokonaink, barátaink felé, és nem utolsó sorban magunk felé.

A változások szükségszerűek.......igen mindig mindenki változik, a helyzet változik, amiben élünk.
Hiszem azt, hogy mindenki valamilyen céllal jött a világra. A feladatunk az, hogy a célunkat felismerjük, és kövessük. Ha megtaláljuk társunkat életfeladatunk elérése során, akkor szerencsések vagyunk, bár igazán ez sem a szerencse kérdése, hanem annak a következménye, hogy a megfelelő helyen legyünk a megfelelő pillanatban, és cselekedjünk. Hiszen még ha megadatik a megfelelő hely és pillanat is lehetünk passzívak, bátortalanok.....és akkor elszalasztjuk a lehetőséget, amit lehet hogy évekig vártunk.

Életem változásai azt gondolom fájdalmasak, de szükségszerűek voltak. A munkahelyem 1o év után megváltozott......nem tudtam elképzelni az életem a menekültügy nélkül, bár sokszor nehéz volt embernek maradni a szervezetben........! Nem akartam igazán változtatni, ha akartam volna, korábban is meg lett volna rá a lehetőségem, de szerettem a munkámat, szerettem amit csinálok. Azután az élet úgy alakult, hogy változtatnom kellett.......igen, fájdalmas és szükségszerű.......ahhoz hogy fejlődjek személyiségemben is........és más területeket ismerjek meg jogászként, ahhoz hogy elhagyjam az országot szükségszerű volt a változás. Ha benne maradok a megszokott körforgásban bátortalanságból, "jó ez így, hiszen nincsen semmi problémám" ami nagyon kellemes, már látom, nem tudok "fejlődni". Hogyan kell érteni a fejlődést? Azzal, hogy egy tanult, több oktatási intézményt megjárt ember haladni tudjon a korral , szükségszerű hogy változzon, a dolog annál nehezebb, minél hosszabb ideig van egy megszokott helyzetben. A fejlődés elsősorban itt rugalmasságot, alkalmazkodóképességet, logikai összefüggések megtalálását, olyan ismeretek megszerzését jelenti amit nem tanítanak iskolákban....amit úgy tud megszerezni, hogy ismeretlen helyzetekben próbálja ki magát, új emberekkel ismerkedik meg.
Életünk során nagyon sokszor kerülünk választás elé. Választani kell a változatlan megszokottság és a fejlődés között. Biztosan nem mindenkinek van ilyen helyzet az életében, amikor e két dolog között kell döntenie, hiszen nem is keresik a fejlődés lehetőségét. Esetleg újabb munkahely lehetőségét keresik, és persze magasabb fizetést, hiszen ez a racionalitás....mindenki többet akar keresni, ez a lényeg......de ez nem feltétlenül jelenti a fejlődést! Azt mondhatná mindenki, hogy ja, persze úgy könnyü beszélni, hogy nem kell a mindennapi betevőért küzdeni, biztonságban van......igen......biztosan. De tavaly én feladatam a kényelmes életet, amikor nem kell főzni, beülők az autómba......., és kapom a fizetésemet a napi 8 órai munkám után........
Itt nem ez a helyzet.....többet dolgozom, kevesebb pénzért, az életem nem kényelmes egyáltalán. Mégis azt mondom, hogy megérte, és ezerszer azt mondhatom hogy megérte. Ezek azok a tapasztalatok, azok az emberi kapcsolatok, amiket semmi nem vehet el az embertől, ami többé teszi, amivel fejlődik. Az hogy nem veszek magamnak ruhákat, hogy farmerben járok nap mint nap nem jelent semmit, ezek elmúlnak, de az itt tapasztaltak nem múlnak el, és ezeknek az embereknek a többségére, akiket itt megismertem biztosan számíthatok.

Kérdés hogy megéri -e......ez mindenkinek az egyéni véleménye azt hiszem.......én úgy látom, hogy megérné mindenkinek, de nem lehet mások nevében beszélni. A baj csak az, hogy aki benne van a mindennapi otthoni körforgásban és életében nem volt lehetősége ki sem tekinteni belőle, az nem tudja felmérni ezt. Az azt mondja, hogy milyen hülyeség, nem kell bolyongani a világban vagy az országban, egy dolgora a munkára kell koncentrálni és annyi......igen....annyi, és nem is lesz több. Persze mondhatjuk azt is, hogy mindenkinek más a boldogság....van akinek a munka, vagy a család, vagy az utazás......azzal, hogy az ember tapasztal, jobb és sikeresebb lesz a munkában, rugalmasabb lesz, a gyerekei nyitottabbak, sikeresebbek lesznek. Persze megint csak azt tudom mondani, hogy hogyan tudna az nyilatkozni erről, aki soha életében nem próbálta. Én megpróbáltam,...........................és próbálom.

Változás az emberi kapcsolatokban? Ebben is részem volt a múlt évben. .........................a változás elkerülhetetlen életünkben. Az, hogy kapcsoaltaink túlélik -e a változásainkat, sok mindentől függ. Elsősorban a kapcsolat szorosságától, a szeretettől ami mögötte van, vagy már nincs mögötte, vagy nem is volt soha mögötte. Ezt fontos tisztáznunk magunkban.....megvan e az a szoros kapcsolat közöttünk ami alapot ad arra, hogy egymásban gondolkodjunk, támogatjuk -e egymást, segítjük -e egymást eléggé ehhez. Ha ez nincs, és ez nem kölcsönös, akkor ez nem az......ez csak az, hogy "ne legyek egyedül". Igen, el kell fogadnunk egymást, valóban úgy ahogyan, és amilyenek vagyunk, ez teljesen igaz, ne akarjuk megváltoztatni, mert nem lehet.......de magunkban kell éreznünk azt, hogy mindent meg kell tennünk a másikért, ami erőnkből telik,- és ez általában a másikban is a pozitív hozzáállás érzését kell, hogy kiváltsa....ha nem ott már inkább gonoszságról beszélhetünk,- vagyis magunkban kell éreznünk azt, hogy a másikért kell változnom, vagy változtatnom. Nem azért kell tennünk, mert a másik elvárja, vagy meg akarunk felelni, hanem azért, mert annyira szeretjük és tiszteljük a másikat, hogy odafigyelünk rá, hogy mi az ami neki fontos. Nem lehet öncélúan élni, csak az én életem a fontos és a másik elképzeléseit és álmait le"......". Mindenkinek vannak álmai és elképzelései, és tervei......két olyan ember, aki megfelelően érett, és kompromisszumkész, és szereti egymást (elsősorban persze párkapcsolatra gondolok, de valójában ezek szerintem mindenféle emberi kapcsolatra igazak) figyelembe kell hogy vegye a másik álmait, és tekintettel kell hogy legyen rá. Hiszen mi a legfontosabb az életben ha nem a szeretet, a szerelem, azok az emberek akik szeretnek bennünket, és akiket mi szeretünk. Mire fogunk visszaemlékezni, ha megöregszünk? A munkánkra? Lehet hogy arra is, de ott is inkább az emberi kapcsolatainkra....hogy miket hülyéskedtünk a munkatársakkal......hogy milyen bulikat csináltunk, hogy milyen hangulatban töltöttük az életünket. ERRE!!!!! Hogy voltak nehéz napjaink, amit csapatmunkával megoldottunk, és az egész egy nagy bulinak tűnt, és a munka mellett marha jól éreztük magunkat. Hiszen én is ezekre emlékszem vissza.

Itt azt látom, amit otthon sajnos nem........ami nagyon hiányzik a családokban, a kapcsolatokban, legyen akár magánélet, akár munkahely, hogy nem tudunk a másik emberrel beszélni.
Itt a legkisebb segítést is inkább háromszor megköszönik, mint egyszer sem, itt értékelik az embereket a munkahelyeken, és támogatják a magánéletben. Nem számít hogy honnan jöttél, vagy mennyi pénzed van, az számít hogy milyen ember vagy. (Általánosságban beszélek, kivételek itt is vannak, a businessben a pénz, a haszon számít, és kevés a szociális érzés.)
Óriási az adományozó hajlandóság az emberekben......sokan élnek a létminimumon, vagy segélyekből, vagy csak kevés fizetésből, de mivel a szociális háló erős, a közösségek nem engedik az embereket kihullani a hálóból.
Nem tökéletesek a szabályok, de az erős közösségi rendszer kialakította azt a hátteret, ami fenntartja az embereket a felszínen addig amíg hullámvölgyben vannak.

A változás ugyanakkor tanít, lehet hogy, azért kell változtatni, elszakadni emberektől, vagy megtalálni más embereket, mert meg kell tanulnod valamit, azért, hogy jobb legyél, hogy kész legyél arra, hogy kapcsolataidat egy magasabb szintre emeld.....!

Visszatérve a kapcsolatokra.....itt az ellenkezője van, mint Magyarországon jelenleg. Otthon nem számítanak az emberi kapcsolatok, és ha valaki megpróbál változtatni, vagyis megpróbál segíteni másoknak, annak az lesz a vége, hogy kihasználják, nemhogy megköszönnék a segítségét és visszaadnák, hanem még ő kerül rosszabb helyzetbe. Itt az ellenkezője van. Itt ha segítesz valakinek, az megköszöni, sőt jobban adja vissza. ????? Hogy is van ez? Miért is? Pedig azok is adnak, akiknek nincs olyan sok, hanem csak! normális körülmények között élnek. Miért nem tanultunk meg megköszönni dolgokat, miért nem tanultunk meg hálát adni azoknak akiknek hálát kell adnunk?

Miért nem tanultunk meg kimutatni érzelmeinket, miért nem tanultuk meg azt, hogy őszintén tudjunk beszélni egymással, és miért nem tanultuk meg hogy beszélni tudjunk egymással? Hogy ne menjenek azért tönkre a kapcsolataink, mert nem beszélünk......mert a problémák maguktól nem oldódnak meg, csak ha tudunk róla, tudatosítjuk magunkban és teszünk ellene.

Legalább a párkapcsolatokban a családokban a támogatásnak és az egymás segítésének kellene, hogy legyen szerepe, ha nem is beszélhetünk otthon közösségekről mint itt, és azok támogató erejéről.
A magyarok nagyon okosak, sokminden fontosat megtanulunk az iskolában, de a legfontosabbat, hogy hogyan kell embertársainkhoz közelednünk, nem. Az egyház sem olyan erős és nincs olyan befolyása mint itt, hogy a fiatalokat a helyes életre tanítaná, és a szülők sem tanulták meg az egymás támogatását, és szeretetét, hát hogyan adnák át a gyerekeiknek. Nem tudom hogyan kellene a helyes irányt megtalálni......és nem tudom mikor lesz az, amikor a magyarok megtalálják, de nem most az biztos.

Andrással és Líviával is beszélgettünk ezekről.......és egyben megegyeztünk, hogy majd lassan, akkor indul el kis országunkban egy tisztulási folyamat, ha már nem élünk majd a kommunizmus hamvain, -amelyből még fel- fel lobban a tűz-, és majd teret engedünk az újnak, hagyjuk, hogy aki valamit akar, az elérje. Ha azok az emberek akik külföldön éltek és dolgoztak, visszaszivárognak, és a diversitas szellemét beviszik az országba majd változunk........2o év??? Lehet hogy több?

"Most nagyon messze van tőlem a föld,
Mégis azt érzem, hogy magyar vagyok,
Keserű számnak ki mutatna cukrot?
Ki hinné még el, hogy élni akartok?"
(József Attila : Magyarok)

Mindenképpen nehéz lesz a 2oo9 év.......ha visszatérek Magyarországra azért, ha itt maradok akkor pedig azért. Kevés esélyt adok ittmaradásomnak, de az biztos, hogy nagyon fog hiányozni..
Rábízom magam a sorsomra......a hosszú állandóság után 2oo8 -tól úgy tűnik a változások következtek...-nek.

Egyet ne felejtsünk el NEVETNI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! SOKAT!