Nos már közelgünk a világ vége felé. Mostmár mindent szabad, úgyis vége lesz.... :)

A napok ugyanolyan megszokottakká lettek, mint otthon voltak...úgy tűnik, ezelől nincs menekvés, a szürkeség mindent elemészt bárhol  vagy a nagyvilágban. Minden reggel a metro...ahol gyakorlatilag egymást szinte megerőszakoljuk, mert olyannyira közel kerülünk egymáshoz, hogy szinte az is beleférne. Láthatóan mindenki azt mondogatja magának, hogy csak ezt a 10 percet kell kibírnom, amíg az állomásra érek, és ez valóban így van, csak az a 10 perc, de az kellemetlen...egymás arcában és oldalában lenni. A nyár az veszélyesebb, mert a kivágott ruhákon könnyen átlátni, főleg a mindenki egymásnak törleszkedik 10 percig, télen pedig még kellemetlenebb - ha lehet ezt fokozni-, mert akkor még nagykabát is van az emberen..igaz, le tudom vetni, de akkor pedig a kezemben kell szorongatni...no sehogyan sem jo.
A metroállomások már nem bírják a reggeli hajrát, sokszor bedugulnak...az egyik legrosszabb hely persze ahol én lakom,a Yonge és Eglinton, mert ez a vonal mindig rengeteg embert visz, és valami gáz van a sinekkel, mert lassabban megy mint egyébként. Toronto nagyon felduzzadt. A kellemes klímája és a multikulturalitás miatt nagyon sokan itt ragadtak, hiszen itt mindenki más...nincs két egyforma. Azt gondolom, hogy szinte élhetetlen bizonyos szempontból, mert az emberek ideje  -ami mint tudjuk drága - azzal telik, hogy utaznak...

Akkor még folytatom a mindennapokról hamarosan....