2009. február 23., hétfő

Kicsit sok a "jóból"

Ja, a hétvégén csak programokat szerveztünk. Nem mondom, hogy rossz volt, de fárasztó. Pénteken kezdtük, majd szombaton Celine Dion estet szerveztünk azoknak, akik szeretik. Nagyon sokan szeretik a társaságból, úgyhogy gondoltuk ez jó ötlet lesz. Projektorral kivetítettük a koncert DVD-t, amit Líviától kaptam karácsonyra. Nagyon hasznos ajándék lett, most elég sokan élvezték egyszerre. Beszélgettünk róla, énekeltünk Celinnel, stb.

Vasárnap este pedig az Oscar átadást néztük, amin az előírás az volt, hogy öltözzünk be úgy, ahogy a sztárok. Igaz, van egy hosszú, gyönyörű földig érő lila ruhám, pánt nélküli, ami teljesen olyan mintha rám szabták volna, de nem volt kedvem felöltözni, ekkorra már eléggé elfáradtam. Azt terveztem, hogy hamarabb hazamegyek, és ágyba bújok, merthát új hét kezdődik, de nem sikerült. Az utolsó pillanatban, amikor már indulni készültem, egyik lakónk megkérdezte van e egykis időm rá, és elmondta, hogy milyen családi problémái vannak. Nem először történik velem ilyen, sokan megosztják velem problémáikat, mintha én tudnék rá valamilyen megoldást...vagy lehet hogy csak meghallgatást találnak bennem. Szóval a percből az lett, hogy egy órát pluszban ott töltöttem, de egye fene, hátha így segítettem valamit lelki egyensúlyát megőrizni.....nem egyszerű egy olyan embernek segítséget nyújtani, aki a jólétből belekerült abba a körbe, akik a segélycsekkeket várják türelmetlenül , úgy hogy a családját is lassan elveszti. Ilyen az élet...ilyenkor gondolom, hogy minden nehézség ellenére szerencsésnek mondhatom magam idáig.

Life is hard, after all it will kill you.

2009. február 20., péntek

Bulik

A képen láthatjátok, milyen üveggyöngyöket, és milyen csokitortát csináltam. (A csokitorta kép a recept képe, de a valóságban jobb volt! Nagyon finom kókuszos csokitorta receptet találtam itt, és nagyon finom!

Ma csak buliból buliba mentünk este, 18. szülinap, pozitív menekültügyi határozat, mindent ünnepeltünk.

2009. február 19., csütörtök

Látogatás

Megőrülök, szakad a hó!

És az elnök itt van!!!!!!!!!!!!!! Megérkezett Obama Kanadába...a szomszéddal jó jóban lenni elv!

2009. február 18., szerda

Ma újra esett a hó, hihetetlen. Pedig az utóbbi 3 napban gyönyörű idő volt, még sétálni is volt kedvünk a High Parkban....hihetelen szép. De itt a vég....ma újra havat láttam, amikor reggel kinéztem az ablakon a konyhában éppen Brynn is benn volt, és megláttam a hóesést, azt mondta Brynn olyan volt, mintha legalábbis szörnyet láttam volna.

Ma kezdtem az önkéntes munkámat a Refugee LAw Officeban. Klassz hely, nagyon benne vannak a dolgok sűrűjébe......a fogdákkal két perces kapcsolatban vannak, és hatalmas több száz oldalas anyagokkal dolgoznak....szóval a magyar "menekült jogászok" azt hiszem elbújhatnak mellettük....nagyon alaposak.

2009. február 16., hétfő

Kártyák

Ma megkaptam legújabb kártyámat, a jogsit!

A legújabb munkáim egyike

A képeken és a fényképalbumon láthatjátok a Blue Haron-os képemet. Most lett kész.
A kép nem adja vissza, de ez egy kb. 5o x 35 cm-es kép.

2009. február 15., vasárnap

Családi nap

Hétfő szünnap itt, új ünnep nem régen találták ki, hogy nincs mostanában hosszú vikend, úgyhogy legyen egy ünnepnap, a hétfő...Family day...jó nem?
A lakosság kicsit zavaros az ünneppel kapcsolatban, mivel néhány hivatal dolgozik, nem lehet tudni hogy most mi is ez...de mi nem dolgozunk, és ez jó.

A hetem...

Február második hete eléggé rohanás volt....hétfőn vendégségbe voltunk hivatalosak az iraki családunkhoz, akik most nagyon klassz helyen laknak, a belvárosban. Én csak elrohantam, mert közben a spanyolóra kezdődött, majdnem ugyanabban az időben....úgyhogy most azt gyakoroltam, hogy hogy lehetek egyszerre két helyen, úgy hogy azok legalább fél óra utazásnyira vannak egymástól. Hát mindkettőn félig vettem részt. De finomat ettem legalább. Nem tudom most megmondani ennek az arab kajának a nevét, de otthon is lehet kapni néhol. És megtanultam spanyolul hogyan mondjuk azt hogy hány óra van.

Szerdán délután a Torontoi Egyetemre (Massey épület) voltunk hivatalosak, egy előadást meghallgatni a menekültekkel kapcsoaltban, ahol az Amnesty International egy képviselője volt ott, már a CCR -on is láttam a csajt, a főnökünk és egy afrikai pasi voltak az előadók. Utána vacsoráztunk az egyetem éttermében, amely egy óriási élmény volt, tekintettel arra, hogy minden olyan volt, mint a Harry Potterben. Az étterem, a tanárok és a diákoknak viselniük kell valami fekete hosszú vackot, és a vacsora ugyanolyan szertartásosan zajlik, mint a filmben. Nagyon klassz volt. (fényképek)

Csütörtökön az IRB-be mentünk, vagyis a Menekültügyi Hivatalba...tettünk látogatást. Egy előadást hallgattunk meg a szervezetről, az eljárásról, a statisztikákról.....mint megtudtam az első 1o kibocsátó országok közé tartozik Cseh Köztársaság....úgy tőnik igen sokan jöttek onnan tavaly.
Szóval ez is nagyon jó volt...nincs kiegészítő védelmük...ide úgyis mindenki letelepedni jön...biztos igy vannak vele...megkérdeztem, nem tudták megmondani. Bár már volt a történetükbe olyan, hogy csak egy rövidebb időre adtak tartózkodást.

Pénteken is vendégeskedtünk Missassagua-ban, az egyik munkatárshoz mentünk és a családjához....néhány éve vettek egy nagy házat, gyönyörű.

Szombaton találkoztam barátnémmal, elmentünk csavarogni a St. LAwrence MArket környékére. Utána dolgoztam. Női klubunk volt, és Valentin partink. A parti nem teljesen úgy sikerült, mint ahogy terveztük, igaz nagy előkészületek előzték meg, de végül nem volt zenénk, és elég pasi, aki táncolt volna a nőkkel, na meg sok volt a gyerek, akikkel kezdeni kellett valamit. Na mindegy, ezen is túl vagyunk.
A jövő hét sem lesz sokkal egyszerűbb, mind a két napon dolgozunk, szombaton és vasárnap is....ja meg hát hétköznap is.

2009. február 8., vasárnap

Ja

Ja és gyakorlom a gyors főzést, már megdöntöttem többször a rekordomat, de ez volt most a csúcs pénteken...1 óra 15 perc alatt: csirkeleves (normális, úgy ahogy otthon), a csirkehúsból..ami a levesben főtt.. rántott csirke, petrezselymes krumpli, görög saláta, és almakompót.
Ennyi időm volt a vacsora főzésre, úgyhogy megpróbáltam a lehetetlent, és sikerült.
Lehet, hogy csak én vagyok "elszállva" magamtól emiatt, vagy ez az idő tényleg nem sok ezekre?

2009. február 7., szombat

Egy újabb kanadai énekes, Bryan Adams egy nagyon szép dala... BABY, I AM READY TO LOVE YOU....

Üveggyöngyök készítése

Szóval, mielőtt el nem felejtem, hogy mitől gyógyultam meg teljesen az influenzából, a fokhagymától. Borzasztó volt, de néhány este azt ettem. Nagyon hasznos!!!

Ma kitavaszodott.....7 fok volt pluszban, és nagyon szépen sütött a nap, azért még nem ért ide a tavasz, de most néhány napig jó időt jósolnak.

Ja igen, még le akartam írni, csak ezidáig elfelejtettem, hogy elbeszélgettem a közösségünkhöz tartozó fekete bőrű nőkkel. Megjegyezték, hogy olyan jó lenne, ha olyan hosszú hajuk lenne, mint nekem?????? Mondtam, növesszék meg....mondták, azt ugyan nem tudják....kérdeztem miért? Mondták, hát azért, mert az ő hajuk nem nő meg ilyen hosszúra...pedig az enyém még...(bár már egészen szépen megnőtt), azért nem olyan nagyon hosszú...de tényleg, az igaz, hogy az látszik, hogy a fekete nők haja nem eredeti mindenütt, az utcán, az üzletekben...stb. És mindenütt lehet póthajat kapni. Szóval, nem nő meg, ezért, ha a rövid hajnál hosszabbat akarnak, akkor kénytelenek póthajat hordani...a baj, a haj kezelése így. Van olyan haj, amit lehet mosni, van olyan, amit nem...???

Egyik lakónk a héten póthajat csinált a másik már kiköltözött, igazából már letelepedett volt lakónknak. Délelőtt volt, T. jött, átment a hivatalon, én a gépem mellett ültem, mondta, megy vásárolni hajat TE-nek, mondtam, oké....kis idő múlva visszajött...megkérdeztem, mi újság, sikerült, azt mondta, igen...kérdezte, megmutassa? Mondtam, persze, (bár nem vagyok a híve..és hát nem is igen szeretem látni) erre mi történt, kivett a reklámszatyorból egy fekete fonalgombolyagot....azt, amit megkötünk pulóvernek...mondtam neki, hogy ne hülyéskedjen velem....de tényleg, a saját szememmel láttam, hogy azzal csinálta a hajpótlást...jó nem?

Na szóval, ma...
Ma voltam a FLAMEWORKING kurzuson! Jó lenne ha le tudnám fordítani magyarra....de nem tudom a magyar elnevezését...így csak magamtól fordítottam le, hogy üveggyöngy készítése. Ebből készítik a gyönyörű üvegékszereket mindenféle színekkel és formákkal, és marha drága. Szóval fantasztikus! Nagyon kíváncsi voltam rá,és úgy gondoltam, jó lenne otthon is foglalkozni vele, ha lehetséges.....hát nem egyszerű egy műhelyet berendezni....mert be kell rendezni egy műhelyet, úgy tűnik ha vki ezzel akar foglalkozni.......de fantasztikus úgy üveggel foglalkozni, hogy megolvad előtted, és akárnivé formálhatod, és csodálatos színek vannak...! És marha nagy munka, nem csoda hogy drága! Egy gyöngy elkészítése sem semmi. 4 óra hosszat voltunk a gázégő előtt úgy, hogy a kezünket szemmagasságban kellett tartani, és ráadásul mindkét kézzel kell dolgozni, tehát a ballábas bal kezemet is eléggé megdolgoztattam. Arról nem is beszélve, hogy a vállamat nem éreztem a végére.
De gyönyörü dolgokat lehet vele csinálni....csak egy oxigénpeleck és egy gázpalack kell hozzá, mert vegyes láng előtt kell dolgozni. Azért majd egyszer, lehet hogy mégis elkezdem?
Majd megmutatom amiket készítettem....fényképen.
Imádom itt a lehetőségeket......!

2009. február 5., csütörtök

2009. február 4., szerda

Autóvezetői vizsga

Hát igen. Le kellett tennem több mint 17 év után újra az autóvezetői vizsgákat. A G1 után kedden voltam a G2 vizsgán. Ez volt a vezetés...sikerült! Megvan a kanadai jogsim.
Van még egy un. G típusú jogsi, de semmiben igazán nem különbözik, csak abban, hogy a G mellett lehet inni o.o8%-ig, a G2 mellett egyáltalán nem lehet inni...na? Ilyen "hülyeséget"...? Nem tudom, én nem találok benne rációt, de lehet hogy más igen. A vizsgát a város másik végén csináltam, saját autót kell vinni a vizsgára, úgyhogy a cég 8 személyes (Chevrole Venture) van-ével mentem. Még mindig jobb mint a még nagyobb truck.
Este pedig vendégségbe mentünk, nagyon klassz afrikai kaját ettem! Attól tartok ezt lehet hogy nem fogom tudni otthon megcsinálni.

Ma este volt egy kis ellentét a csapat tagjai között, volt aki nem akart elmenni sehova, mert mocsok hideg van, ...bár kocsival voltunk...és volt aki akart. A szerda este mindig csak a mienk, vagyis együtt megyünk valahova, együtt csinálunk valamit. Végül a közeli kávézóban kötöttünk ki, jó kis hely, az a kis pénzűeknek való, de mégis színvonalas különleges inni -és ennivalókkal.

Egyet nagyon megtanultam már az ittlétem alatt. És ez minden esetben működik, azt hiszem. Egy kapcsolatban, legyen az házastársi, baráti, vagy ilyen kiscsoportos mint a mi közösségünk, akkor is menni kell, ha nem akarunk. Lehet hogy fáradt vagy, és nem vágysz már semmire és senkire, de ha nincsenek közös szép élmények a munka mellett, ha nem beszélgetünk, ha nem nevetünk együtt, akkor eltávolodunk egymástól. Pedig mi együtt is dolgozunk, és együtt is "élünk". Hát még mi van akkor ha barátról van szó, akivel nem dolgozol és nem élsz együtt vagy ha házastársról akivel nem vagy együtt a nap nagy részében? Máskülönben nem működik, csak ha ahogy a könyvben meg van írva a jót és a rosszat, az örömöt és a bánatot, a munkát és a szórakozást megosztjuk!
Sokszor az embernek erőt kell vennie magán, és elindulni, de a végeredmény nem marad el...és persze ez minden tekintetben oda - vissza érvényes.